A két politikus a Haza és Haladás konferenciájának szünetében váltott néhány szót egymással, láthatóan jó hangulatban. A Fidesz frakcióvezetője a mélyszegénységről szóló konferencia egyik pódiumbeszélgetésén vett részt. Lázár itt elmondta, hogy ő nem a konferenciát követte nyomon, hanem „szükségszerűségből más típusú hírekkel volt elfoglalva”. Bajnai Gordon az alapítvány alapítójaként a rendezvény zárszavát mondta el.
Bajnai: megjelentek a politikai hullarablók
Bajnai Gordon, volt kormányfő a Haza és Haladás Alapítványának - amelynek alapítója - konferenciáján beszélt. Bajnai szerint a mobilitás hiánya társadalmi robbanáshoz vezet, és a középosztály, az alsó középosztály lecsúszását meg kell akadályozni. A volt miniszterelnök szerint két markáns, a politika által gerjesztett közvélekedés van ma Magyarországon: egyik póluson megfogalmazódó vélemény szerint a szegénységben élők társadalmi folyamatok magatehetetlen elszenvedői, ezért segélyezni kellőket, akár a társadalom növekedésének árán is. A másik szerint a szegények érdemtelenek, ők a hibásak, hiszen nem tesznek a felemelkedésükért, és őket minden - anyagi, jogi - eszközzel kényszeríteni kell a munkára.
Bajnai szerint azonban megjelent Magyarországon egy "fizikai csoda" egy harmadik, az egyik "póluson túli" vélekedés is: a politikai hullarablók véleménye, akik szerint a szegények bűnözők, és a rasszizmusba csomagolják a szegénységet. Ettől a hazug és cinikus véleménytől mindenkinek el kell határolódni. Az Alapítvány kutatásai szerint a szegénységben élők 35-40 százaléka roma, vagyis bő 60 százalék nem.
A konferencia zárszava élő közvetítésének rögzített felvétele.
Utolsó kommentek